Éjjeli séta

Hogyha leszáll az éjszaka
szobámat elhagyom én.
Sétálni megyek,
ha az ég nem kék.

Cipőm koptatom
Pest utcáinak kövén.
Fejemben gondolatok
cikáznak szerteszét.

Az utca üres.
Sehol senki.
Csak én vagyok.
Ezt nem mindenki érti.

Néha jó egyedül
senkivel az oldaladon,
ha magadba merülsz
egy este az utcasarkon.

Egy birodalom

Leírtad amit akartál
Kimondtad ami bánt
Hogy élsz? az a papíron
A fájdalom szívedben rokon

De írásod hajat tépett
Szólni itt, s erről nem lehet
Csengő csörgött, menned kellett
A tiszt szava hangosan zengett

Eltűnsz, híred s hamvad nem marad
A szomszéd nem ismer, kezéhez pénz ragadt
Eltűnsz végleg ebből a világból
Mégsem félsz a kaszától

A nemzet, az ország és az Állam nevében
Ámen!

Vagyok ilyenek

Vörös a haja.
Az arca szép.
Az alakja gyönyörű.
Mint ez az álomkép.

Szenvedek a sorsomban,
s ezt senki nem tudja.
Egyedül vagyok
a sorsom előre tudva.

Keblem alatt a szívemben
alszik a világ a hold alatt.
Mindenki horkol.
Ébren senki nem maradt.

S a szívemen kívül?
A világ ébren van, él.
Egy része boldog,
a többi remél.

Én nem vagyok ilyen.
Belőlem mindez kiveszett.
Lelkem szemét.
Testem valahol elveszett.

A nap fényét szórja.
Éltető sugarait.
Nálam sötétség honol.
A Hold világítja csillagjait.

Emberek nézzetek engem,
de mint rossz példát.
A helyes út nem erre van.
Keressetek másik táblát.