Az ablakomban ülök
és nézem a csillagokat.
Köztük vonalat húzok,
s kirakom arcodat.
Fényük fakón verődik
vissza arcom vonásairól.
Látod, most sem alszom,
csak rád gondolok.
S ugyan távol vagy,
nagyon messze,
szívemnek e táv nem
parancsol, megkereslek.
Homlokom mögött most
is veled vagyok.
A tér és idő nálam
most meg nem szabott.
És a lényeg mindabból
mit itt most fecsegtem,
hiányzol nekem,
és úgy érzem szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése