...egyszer... rég...

Könyörgöm hozzád
hagyj el engemet.
Formás alakod
ne lássa szemem.

Menj el messzire,
hol rád nem találhatok,
s innen a távolból
vissza nem vágyakozhatok.

Tűnj el!
Váljunk el csendben.
Kebled ne ziláljon,
nyugodjék meg lelked.

Váljunk el!
Én már ennek is örülnék,
mert így elmondhatom,
hogy valaki szeretett
...egyszer...
rég...

Messze vannak a hegyek

A távolban hegyek.
Ahol vagyok, puszta.
Mi itt vagyunk emberek,
ahol az élet monoton síkja.

Az életünk egyhangú.
A változás semmi.
Szeretnék nem itt,
hanem máshol lenni.

Bakancsunk rója az utat,
menetelünk a hegy felé.
De a vonulat messze van,
és előbb el minket a vég.

Homok a szembe, gaz a kézbe
fájdalmasan bele-bele mar.
Mindez azonban már szokott,
minket nem zavar.

Így telik el sorsod
míg egyszer meghalsz.
Sírodban halkan felsóhajtasz.
A halál számodra nem baj.

A Párt 1984-ben

Akár egy hideg vasszobor,
halott lelkek bálványa.
Súlyos, s lelkedre halálos ez a kor.
Csak kívülről látszik márványnak.

A múltadat végleg eltörölték.
A jövődet ők építik.
Az énedet aljasul megölték,
s a jelent hazudva szépítik.

Mindent tudnak rólad.
Azt is, mit magadról nem tudsz.
Pedig nekik egy szóval sem mondtad...
Panaszkodni mégsem futsz.

A Földön van egy olyan faj,
melyet keresnek s irtanak.
Kik nem monoton gépek, s majd
remélik a rendszerrel elbírhatnak.

S ha azt mondod te is ember vagy,
vár rád a szervezet egy zuga,
hol az álmok valóra válnak,
s ez a 101-es szoba.

Mert a Párt hatalmas.
A jövő ebben rejlik.
Az eszköz alantas,
de ezt senki nem sejti.

Egy szívi táj

Egy fagyos téli hajnalon
Mikor szán sem siklik a havon
Mikor az erdő dunyhát húz
A hangok közt csend az úr
Csak a szél sípol halkan
S nyom nem látszik a hóban
A fák görnyedten hajolnak a földre
Kimúlt szarvas melyet vadász lőtt le
A táj végtelen és kietlen
Az erdő meghalt a hidegben

Század

E század, melyben élsz,
nem az, ahol lenni akarsz.
Az idő börtönében ülsz,
nem leszel többé szabad.

Szárnyalnál a fellegekben,
lennél ott, hol kedved tartja,
boldog lennél, és soha bús.
Talán eljön ez az idő valaha.

És itt, ahol vagy, szenvedsz,
keserűn nyeled a sorsot.
Szemeddel nézed a semmit.
Eleged van már ebből a korból.

Mert egy bűnös században élsz.
Ott és akkor ahol ezt nem lehet.
Csöndben ülsz szobádban a helyeden,
mert beszélni erről nem szeretsz.

E század, melyben élsz,
nem az, ahol lenni akarsz.
A világ teljesen romlott,
és a bűn egyre dagad.