Csendes a kora nyári éjszaka.
A város utcái néptelenek, üresek.
Csak egy kutya ugat fájdalmasan valahol.
Hangja egy közelgő veszélyt sejtet.
Aztán a gép hangja megfeszíti a húrt,
majd az acél megkönnyebbülten elpattan.
Repülőgép szeli az ég fekete óceánját.
Már látom, amint felettem elhalad.
Az egyik lakásban egy csecsemő sír fel.
A macskaköveken elszáguld egy mentő.
Minek már? - nézek az autó után.
Befordul a sarkon, s eltűnik a szemem elől.
Tegnap még az a kislány, ki az ablakból néz,
még itt lent játszott a barátjával a téren,
és holnap már, ki most rám mosolyog kedvesen,
piros arcát látom - de ez más - csak egy fényképen.
---- * ----
A Gomba nő,
pedig eső nem esett.
A várost elnyeli,
fölé az ég keresztet vetett.
---- * ----
E vers azoknak született
akik átélték e helyzetet,
azoknak, kiknek utódai
hordozzák a sérült anyajegyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése