Csuklószalag

"Az öcsém volt.
Szegényke két hetes korában meghalt.
Később viszont kiderült, hogy azokat a csuklószalagokat,
mivel a csecsemőket megjelölik, valahogy véletlenül
elcserélték, és...
Nem is ő halt meg...
...Hanem én."
(Bródy János)

Sírt.
Nagyon hangosan.
Olyan volt, mint bármelyik csecsemő.
Egy fehér csuklószalag volt a karján.
Rajta betűk; a neve.
Mert Ő él!
Most született nemrég; két hete.
Ez nem temető.
Vakítóan virít a szalag csöpp kis karján.
Hmm...
Ez olyan, mint az első személyi igazolvány.
Ordít.
Tudatja, hogy VAN.
Ez az ő neve.
Ez ő maga.
Fehér szalag,
rajta fekete betűk.
"Óh! Ő az hát a mi édes gyermekünk!"
Szólnak a szülők mikor megpillantják a rívó csecsemőt a monitoron.
Igen.
Ő az.
Hisz ott a neve.
Nagy fekete betűkkel.
A fehér karszalagon.
Villan a kép.
Egy másik csecsszopó ordít a képcsövön.
Más szülők nézik.
Öröm.
     Kacaj.
            Vidámság.
                      Szeretett
                                cikázik a szemükön.
Egy csecsemő elhallgat.
Megszólal a csengő.
Egy nővér rohan,
                         majd jön még egy.
Egy orvos is feltűnik valahonnan.
S csak
          üvölt,
                  üvölt,
                          üvölt,
                                 üvölt,
                                         csak üvölt...
...
Üvölt a sok csecsemő.
De ő elhallgatott.
Apró szája nem nyílik ki többé.
Csöppnyi kezei nem zörgetik majd a csörgőt.
S az apró lábai nem rúgkapálnak már mint az anyaméhben,
                                hogy: Engedjenek ki idebentről!
A fehér szalag
nagy fekete betűkkel
a földre hull.
Rátaposnak.
Elrúgják.
Szemétbe kerül.
Ennyit ér az életünk...
...Az öcsém volt.
Az én karomon is itt van
a fehér szalag
nagy fekete betűkkel.

Fekete betűk.
Fehér szalagon.
Én még élek.
Én még itt
vagyok.

Máig megőriztem azt a csuklószalagot,
mert így legalább tudom, hogy én...
...Ki vagyok?

Egy hónap telt el.
Lassú gyászos hetek voltak.
Persze én csak ordítottam.
Ekkor jött a hír:
Az öcsém él.
Nem ő halt meg,
hanem...