Képzelt búcsú

Szakadék szélén állok sorsommal a kezemben.
Csak arra várok, hogy Engem felejts el.
Szívedből űzz ki mindent, mely rólam tanúskodik.
A tied voltam, de csak a mai nap napnyugtáig.

Leveleimet a kandalló ropogó tüzében égesd el.
Én rám ne gondolj - úgy kelj fel minden reggel.
Rúzs, s könnyfoltos képem asztalodról tüstént el vedd.
Arcod ne ábrázolja a szentét, ki a máglyán szenved.

Fejedből verd ki édes és savanyú szavaimat.
Kecsed s oly szép orrod ne érezze többé illatomat.
Emlékeink messze szálljanak akár az üstökös az égen.
Éjszakai kalandjaink elmúlnak, mint egyszer az élet.

Búcsúzok tőled, a szikla széléről elrugaszkodom.
Remélem most már nem lesz akkora a fájdalom.
Zuhanok, s egyre messzebb kerülök tőled,
Míg csak szét nem zúzódok a völgyben.

Áruló

Áruló voltál,
meghalhatsz hát,
életedért bizony nem kár.

Fuldokoljál mocsarakban!
Dideregjél a vadonban!
Kiátkozva legyél mindenhonnan!

Fejedre átok záporozzon.
Testeden bot táncoljon.
Az utcán mindenki rajtad kuncogjon.

Koldulva járj az országban.
Kinézve legyél minden házban.
Remegve könyörögj a konyhákban.

Nyelvetlenül jár!
Nevessen ki lát!
Köpjön mindenki rád!

A porban fetreng!
Láncon szenvedj!
Keserű életed lassan teljen!

S ha árulásod nagy volt,
fejed a porba hulljon,
tested csonkán az útszélre jusson.

Áruló!

Segítség!

Ruhátlan testem a sötét égbolt alatt,
jéghideg szívem érzelem nélkül maradt.
Fakó szemem a csillagokat pásztázza,
gondolataim egy lány után járkálnak.

Igen, mert szerelemre vágyok már rég,
de szívem jégpáncélja, akár a kő, olyan kemény.
Szájam vöröslő ajkat még nem érintett.
Az Istentől még nem kaptam meg ezt a kincset.

Egyedül ugyan nem vagyok,
mert a barátom most is átkarol.
Jó lenne, ha ennek vége lenne,
s barátom innen elkeveredne.

Csupaszon fekszem a csillagok alatt.
Szívemben a hideg jég megmaradt.
Csak agyamban ég egy vágy reménytelenül.
Keresztül a réten egy lány rohan felém meztelenül.

Sebesült őz

Erdőn, mezőn, vízen, réten,
sebesült őz csörtet a vidéken.
Túljutott már néhány hegyen,
s kitartásával elnyerte kegyem.

Orvlövész golyója találta el,
s ez a golyó végez majd vele.
Tudja vagy csak sejti sorsát...
Rémülten keresi ősi vackát.

Azt a tisztást, hol megszületett,
élte életét, s reménykedett.
Reménykedett a jövőben,
míg az orvvadász meg nem lőtte.

Most fáradtan húzódik zugába.
Azt reméli a halál itt meg nem találja.
Sajnos tévedett szegényke,
s eltávozott egy szebb életbe.

Erdőn, mezőn, vízen, réten,
kimúlt őz fekszik valahol a vidéken.
Sokat szenvedett szegény az életben,
s kitartásával elnyerte kegyem.

Szakáll

Úgy gondoltam szakállt növesztek,
arcomon is kell lennie egy kis szőrzetnek.
A kérdés már csak az: Milyen legyen?
S ezután a tükörre vetődött a tekintetem.

Legyen fültől fülig,
olyan hosszú,
hogy leérjen a földig,
bár lehet rövidebb is.

Vagy a füles dolog maradjon,
de hosszúságát elveszítse,
így arcomon csak borosta maradjon
és ne autópályányi szőrzet.

Legyen talán kecskeszakáll,
akár Richelieu-é volt
annakidején, mikor három kard kaszált,
s egy szív velük dobogott.

De lehetne államon rövid pamacs,
arcom szögletén lévő golyó.
A tudatom súgja nekem azt ,
hogy ez így bizony nem lesz túl jó.

Esetleg csak államon lehetne borosta,
mint itt szemben a szomszédnak...
S tessék, teljesen össze vagyok kavarodva.
Milyen szakáll kellene nekem? Mond csak!

Egyedüllét

Sötétben vagy, s egyedül,
szobádba a magányba került.

A sarokban ülsz, hol nem lát senki,
jól tudod, a világ számodra semmi.

Te akartad így, s most bánod.
Szeretnél lenni valahol máshol.

A helyeden maradsz, s nem mozdulsz.
Az embereknek csak egyet-egyet mozdulsz.

Belül a szíved még parázslik,
azonban kívülről ez már nem látszik.

De eme aprócska lángot a szívedben
keresed, s kutatod minden percedben.

S ha megtaláltad nem könyörülsz.
Eloltod, és te már nem menekülsz.

Te állítottad fel a csapdát magadnak,
s így megszűntél létezni szabadnak.

A Magány börtönében raboskodsz.

Haláltusa

Drámai az élet.
Utálatos, hazug és áruló.
Csak elmúlnál már végleg.
Halál! Te életet elrabló...
Óh! Csak sajnálni tudlak.
Nevetségessé teszed magad.

Jársz, és lesújtasz mindenütt.
Előtted élet, utánad végtelen üresség.
Nem engedem, hogy tőled reszkessünk.
Őrt állok, s várlak. Nem menekülsz!