Prológus
Háború van.
Felesleges, s értelmetlen.
Süt a nap szakadatlan.
Egy lovas vágtat
lován sebes iramban.
Első ének
Poros az út,
de a lovam szép.
Kardom éles,
dalomat elfújta a szél.
Vitéz vagyok.
Nem tagadom.
Száz csata és
győzelem oldalamon.
Létem a harc
e földi világon.
Vívásban nincsen
sehol méltó párom.
Harcba indulok,
s győzni fogok.
Nevem fénye
nem lesz kopott.
Második ének
Itt vagyok a csata színhelyén.
Holnap lesz a nagy nap.
Győztesen térek majd haza,
de előbb még leiszom magamat.
A borban van az erő,
a sorban az akarat,
a pezsgőben az ész,
így most jól leiszom magamat.
Hallgatom a sok mesét,
ki kit, hogy, s mint vagdaltak.
Röhögök rajtuk jó nagyot,
aztán jól leiszom magamat.
Bevallom, de csak súgva,
félek megmászni a falakat,
s, hogy az érzés hamar elmúljon
most jól leiszom magamat.
Harmadik ének
Óh! Jaj, Istenem!
Így üvöltök hozzád a földön fekve.
Könyörgöm enyhítsd fájdalmam.
Légy kegyes hozzám. Engedd, hogy
bevégezzem! Engedd, hogy meghaljak!
De ne!
Még sem!
Ne tedd!
Élni akarok!
Félek! Nem tudom mi vár rám.
Reszketek és félem a halált.
Mi van a túloldalt? Mond Istenem!
Ugye bűneimért valaki megvált.
Nem bírom tovább!
Segítség!
Állítsák el vérzést!
Csak nem félsz?
Istenem! Ez ki volt?
Csak a szél.
Nem bírom!
Itt fekszem a kihűlt földön.
Döglött lovak és halott emberek.
Sárosak a zászlók, vörösek a vértek,
véres a fű, eltörtek a fegyverek.
Óh, Istenem!
Óh, Istenem!
Nem érzem a kezemet!
Erőm elhagy.
Bevégeztem az életemet.
Epilógus
Csöndes már a mező.
A csatának vége.
Sok a halott,
s sok vitéz életét
itt végezte be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése