Az vagy te nekem

Virág
Az vagy te nekem
Kecses száron s kedvesen illatozva
S ha szirmaid megsimogatják arcom, nevetek
Mert boldog vagyok veled

Erdő
Az vagy te nekem
Csupa rejtély s bozótosok, fák, utak, ösvények
És nagyon mély bölcs belsővel
Védett természet, én vigyázom kincsedet

Rét
Az vagy te nekem
Nyílt napsütötte pillangós mező
Hol őzike játszik anyjával, és a hajnalcseppek
Szivárványt húznak a fűszálak fölé

Alma
Az vagy te nekem
Szép és érett gyümölcs, piros, de nem haragos
Kezembe foglak, ingemet kitűröm, s sarkával
Fényesre simogatom orcádat, hogy tovább és tovább ragyogjon édesen

Csak megyek a sorban

Ötven évvel később írtam

Álmodtam az éjjel...
Csak mentem a sorban.
A lábam nem bírta sokáig,
de szólni, kiáltani nem tudtam.
Szóltak, kiáltottak helyettem!
A szó azonban nem magyar volt.
Fülemre a sapkát jobban lehúztam,
mert fájt mit az egyenruhás mondott.
Csak megyek a sorban.
Bízva és remélve a szabad jövőt,
hol a csillag lehull a mellemről,
s egy szebb csillag újra ragyog majd a jászol fölött.
Valaki kidőlt a sorból.
Nem bírta, és enyhet most egy golyó ad.
De én,
csak megyek a sorban.
Nem foglalkozom vele.
Hideg maradok, mert nem szabad...
Nem szabad tudnom,
hogy én is így végezhetem.
Így én,
csak megyek a sorban.
A tömeg tovább menetel.

A lábak? már megrogytak
A kezek? már jéggé fagytak
A testek? már meggörnyedtek
A szájak? már a szavak is elapadtak

Csak mentem...                   Nem!
                           Megyek a sorban.
Sokan vagyunk...
                       Még többen leszünk.
Sokan meghaltak...
                Még többen meg fognak.

Nézz ránk, te dolgos ember
ki ott az útszélen állsz!
Látod! Bolond ez a világ...

Csak megyek a sorban.

A távolban most dől le egy város.
Vasszörnyek ezrei pusztítják egymást.
Csak gép.
És hol az ember?
Az nincsen sehol,
csak itt.
Itt menetel a sorban.
                               Az mondták haza.
                               Hova haza?
                               Kérdeztem,
                               És valaki ezt válaszolta:
                               "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
                                 nekem szülőhazám..."

Csak megyek a sorban,
mint a barmok
kiket uruk a vágóhídra hajt.
A bárd lassan és könnyedén
súlyt majd le ránk.
Most azonban
csak megyek a sorban.

Megyek, és egyetlen reményként
bízom a jövőben. Mind ebben
bízunk...

Csak megyek a sorban.

Őszi vers

Távol kél a nap, és távol nyugszik, de hamar száll
át a fejünk koronája felett. Zöld színe a fáknak
messzire tűnik, kék vize, fodros partja folyónak
barna zavarban vájja a sziklákat. Jehovától
nyert kékséget most egy szürkében vonuló arc
- rettentő felhővár - éhesen, élni akarva
nyomja le mélységes torkán át nyelve a kék jót.
Ősz van. Távol a nyár, s ébred fagyos éjszaka; tél lesz.
Hallom még a meleg szél visszhangját a fülemben,
látom még a napos pusztákon a szürke tehént is,
s érzem még nyár, Kedves csókjának meleg ízét...
Most már szürke a kép, szélét rég elfedi földnek
rozsda palástja. A nyárnak búcsút int, rab az élet.
Hullik a fákról, mert hol már a levél. Zizeg éjjel,
mert fúj ősszel a szél, s nem hagyja az abba. Hideg vér
folyik át már ereimben, s látom, hogy közel a vég.
Nem szól senki. Sötét sírkő. Szép! Olvasom: Ő élt!

Búcsú vers

Utolsó sorok, melyek egy zenekarról szólnak.

Várható volt már rég,
s tudtuk, hogy egyszer vége lesz.
Bíztunk, és kértük a csillagokat,
reméltük az idő majd meghozza a jó szelet.

A sors - mint mindig -
kegyetlenül sújtott le kétélű bárdjával.
Fehér, baráti napjainknak vége lett.
Fekete - át nem látható - lepel hullott orcámra.

Tudtuk, de el nem ismertük.
Távol tartottuk magunkat még a gondolattól is,
hogy egyszer el kell válnunk örökre.
Ez fájdalmas, mint minden búcsúzás, s most sírok, hisz...

De ez csak egy könny,
mert én nem tudok sírni, s ettől
nem lesz könnyebb semmi.
Kezet fogunk,
átöleljük egymást utoljára,
megfordulunk.
Többé nem vágunk a másik szavába,
nem énekeljük együtt a dalokat,
nem dúdoljuk együtt a dallamot,
nem mondjuk már előre a sorokat,
és nem látjuk arcotok.

Mindennek vége,
mert egyszer mindennek vége lesz.
A csodás virág is elszárad,
s a vadorzó is a legszebb szarvast lövi le.

Szép volt az a jó pár év mit együtt töltöttünk.
Szép volt az a néhány óra min együtt tomboltunk.
Szép volt. Óh, igen,
szép volt akkor az életünk.

Nyújtom a kezem,
s te tartod a magadét.
Elválnak útjaink,
de a szívünkben örökké éltek
Visszavár egy fekete nép.