Utolsó sorok, melyek egy zenekarról szólnak.
Várható volt már rég,
s tudtuk, hogy egyszer vége lesz.
Bíztunk, és kértük a csillagokat,
reméltük az idő majd meghozza a jó szelet.
A sors - mint mindig -
kegyetlenül sújtott le kétélű bárdjával.
Fehér, baráti napjainknak vége lett.
Fekete - át nem látható - lepel hullott orcámra.
Tudtuk, de el nem ismertük.
Távol tartottuk magunkat még a gondolattól is,
hogy egyszer el kell válnunk örökre.
Ez fájdalmas, mint minden búcsúzás, s most sírok, hisz...
De ez csak egy könny,
mert én nem tudok sírni, s ettől
nem lesz könnyebb semmi.
Kezet fogunk,
átöleljük egymást utoljára,
megfordulunk.
Többé nem vágunk a másik szavába,
nem énekeljük együtt a dalokat,
nem dúdoljuk együtt a dallamot,
nem mondjuk már előre a sorokat,
és nem látjuk arcotok.
Mindennek vége,
mert egyszer mindennek vége lesz.
A csodás virág is elszárad,
s a vadorzó is a legszebb szarvast lövi le.
Szép volt az a jó pár év mit együtt töltöttünk.
Szép volt az a néhány óra min együtt tomboltunk.
Szép volt. Óh, igen,
szép volt akkor az életünk.
Nyújtom a kezem,
s te tartod a magadét.
Elválnak útjaink,
de a szívünkben örökké éltek
Visszavár egy fekete nép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése